Bajsa - III Nemzetközi Borverseny (március 16.)
Diplomák es köszönőlevelek kiosztása március 23-án történik

"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor" Hamvas Béla

Az Agios Dimitrios Telecskai Dombok Borrendjének Legendája

A törökök vidékünkről való kiűzése után, e területek igazgatását a bécsi kancellária vette át. A kancellária utasításai alapján, a vidéket 1750-től kezdődően több hullámban is újratelepítették. Az első betelepülőkkel megérkezett a szőlővenyige is, melyet a telecskai fennsík domboldalain ültettek el.

Az említett szőlők között húzódott az út, amely Telecskára vezetett, ahol az év első vásárát tartották, Szent Vince napján. Mivel e szent volt a borászok és szőlőtőkék védőszentje, a bajsai borászok pincéik elé vitték legjobb boraikat és minden arra járót megkínáltak, s így biztosították a következő szüret jó termését és borát.

Mindenki aki Bajsán keresztül igyekezett a telecskai vásárra, egészségesen itókás állapotban érkezett oda, hiszen minden pincénél megivott néhány pohárkával, hogy a házigazdát meg ne sértse. Az észak-bácskai asszonyok ezért átkozták a bajsai borászokat és Szent Vincét, és ez ma sincs másképpen.

Székhely

Szent Dömötör Borrendje:
Zákó utca 6
24331 Bajsa

Kapcsolat

Telefon:
+381 60 721 00 50 (Karolj Lacković)
+381 63 584 029 (Bábi Attila)
Email:
agiosdimitrios2010@gmail.com